|
|
|
|
Hmmm.
Ha már Lindrosnál és Leclair-nél tartunk. Vajon mikor lesz a Flyersnek ismét egy olyan sora, mint a Legion of Doom?
Arra, hogy Briere hanyadik sorba megy, Stevens próbálkozott már azzal is, hogy Gagne - Richards - Briere, hogy Knuble-t kivegyék az első sorból, de nem igazán jött be. Van 3 jó center-ünk, Briere, Richards és Carter személyében, akik közül egyiket sem lehet 3. sorba tenni, mert az bűn lenne, de szélsőnek meg egyik sem igazán jó.
Viszont Briere-nél azt néztem, hogy bár szállítja a pontokat amikor nem sérült, viszont a +/- rating nála állandóan -. Szóval a védekezés nem a leghatékonyabb amikor a pályán van. Így nem javaslom a 3. sorba
Lesz itt kavarodás
|
| |
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#10086) |
|
|
|
|
|
|
|
OFF
Hir hívd fel éjjel, mint én és akkor tudsz vele beszélni!
ON
|
| |
|
|
Válasz hirnalon hozzászólására (#10075) |
|
|
|
|
|
|
|
Briere pillanatnyilag ne válogasson már, bassza meg és örüljön, h van hova jönnie. Max 3 sor fog kb ugyanannyi időt játszani. Esetleg belegondolhatna a kis pöcs, h kevesebb korizással is lehet egyrészt jól keresni, másrészt hülyére fárasztani a többi csapat gyors sorait. (PO-t meg Stanleyt nem is merek villantani, mert utóbbi úgyse lesz meg idén :P)
|
| |
|
|
Válasz serif hozzászólására (#10084) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
| kissebbségben érzem magam! |
|
annyira, h még leírni se tudom helyesen ...
|
| |
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#10086) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
összeszedném a pénzt, kimennék és személyesen verném agyon Homert, ha ilyet csinálna (Clarki viszont kellően gyökér lett volna egy ilyen húzáshoz )
Ennyi Lindros-buzit ... komolyan kissebbségben érzem magam! Megyek is az ombudsmanhoz
|
| |
|
|
Válasz lindros88 hozzászólására (#10077) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
Niitty kedden már együtt fog edzeni a csapattal.
|
| |
|
|
|
|
Giroux nyilatkozott a flyers honlapon, hát tényleg úgy néz ki, mint egy 15 éves kiskamasz, baseball sapkában (aminél a cetli ráadásul kilóg... :) de nem ezért szeretjük.
Metrot lenne jó leküldeni szerintem is, Powe hasznosabb szerintem.
Briere-t nem hiszem, hogy 3. sorba teszik, sokkal inkább el tudom képzelni, hogy utána össze-vissza fogjuk kevergetni, ha nagy gáz lesz, akkor visszaállnak azok a sorok, amik már működtek, amúgy meg próbálgatunk majd mindenfélét. nem hiszem, hogy huzamosabban 3. soros lenne Briere...
|
| |
|
|
Válasz lindros88 hozzászólására (#10081) |
|
|
|
|
|
|
|
Na jó éjszakát uraim!
|
| |
|
|
|
|
Powe mellett szól, hogy az ő capje 520e míg Metro 1 milla. És ez most fontos szempont :)
|
| |
|
|
Válasz lindros88 hozzászólására (#10081) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem Briere be fog menni a 3. sorba Giroux-ékhoz (cefet gyors lesz az a sor ) és Powe fog visszamenni farmba mert Metrot nem hiszem hogy leküldenék... Bár ki tudja? 2 éve Nedveddel meg Gauval is simán megcsináltuk, én már nem lepődnék meg semmin... Powe mellett szól hogy sokkal energikusabb csávó mint Metro...
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10078) |
|
|
|
|
|
|
|
Pittivel befogadtunk maximálisan!
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10078) |
|
|
|
|
|
|
|
Hmmmmm.....akkor ezek szerint vagyunk ezzel páran így
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10078) |
|
|
|
|
|
|
|
Lindros88 : Köszi a köszöntést :) A koccintásra bontok egy valódi sört
Lindros volt, aki miatt a Flyers-nek kezdtem drukkolni még 93. Aztán itt ragattam ennél a fantasztikus csapatnál.
Most olvastam egy aranyos cikkett Giroux-ról a Philly.com-on.
Azt írják, hogy gyönyörá megmozdulásai voltak, zseniális passzai, és hajmeresztő megoldásai. ( Pl. az első NY gól előtt ő volt, aki flegmán akarta továbbtenni a korongot) Meg néha még túlvállalja magát. De keményen küzd, hogy bent maradhasson a nagy csapatban. Azt hiszem nagyon jó úton halad felé.
Gondolom most mindenki izgul, hogy Briere visszatérésével ki megy le a Phantoms-ba. Várják is vissza Danny-t meg nem is :)
|
| |
|
|
|
|
Ja! És JayB-ért nem hiszem sőt kizértnak tartom hogy JVR-t, Hartnellt és Upshallt is beáldoznánk ez baszott hülye húzás lenne...
|
| |
|
|
Válasz lindros88 hozzászólására (#10076) |
|
|
|
|
|
|
|
Erre a Parent dologra visszatérve, emlékezz csak milyen volt Jones 3 éve. Láttam akoriban jó pár meccset amin játszott hát a hideg veríték vert ki amikor hozzá került a korong annyira nem volt képben akkor még a csávó és lám most mennyire megbízható már és tavaly is jó volt. Parent nagyon jó lesz, csak szoknia kell a légkört.
Egyébként üdv a fórumon!
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10061) |
|
|
|
|
|
|
|
OFF:
PAT, olvass mailt, vagy ifhlt, egyszóval adj már életjelet magadról :D
ON
|
| |
|
|
|
|
Hello Leclair!
Azt hiszem minden témát lezártl
|
| |
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#10073) |
|
|
|
|
|
|
|
Nézzetek hülyének, de nekem olyan furcsaság jutott eszembe: Hartnell kicsit Roenick-ra emlékeztet, leginkább a habitusa miatt. Ok, nem szerez annyi pontot, viszont ugyanolyan hangulatember, van, mikor gólra, mikor emberre megy, mikor pedig egyszerűen szart se ér :D (ez utóbbi szerencsére nagyon ritka)
Upshall valóban bolygó hollandi, kicsit Umberger tipus, ha pontra leosztva nézzük a teljesítményét. Giroux mindenképpen lendíthet rajta, mert az uccsó meccseket nézve jól pörgették egymást. Csak így tovább :)
Kapus: Maki a favorit, nem nyitok vitát :DDD
JayB: Kell a f@sznak, ezt se kívánom kommentálni :D
|
| |
|
|
Válasz serif hozzászólására (#10064) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
és ha mindezt egy szezonon belül teszi, akkor abban is rekorder lesz
|
| |
|
|
Válasz Pitti hozzászólására (#10054) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
Igazad van. Nemolyrég nézegettem a hockeybuzzon. 4.25 M lesz a fizuja 2013-ig, ha ez mérvadó. Upshallról meg tudtam, hogy mi van. Gyors, agilis srác, tán Giroux megmentheti.
G.R.: Ha fiatal kapust akarunk, akkor Makival hosszabbíthatnánk. Meg amúgyis.
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10068) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát kapus téren meg vagyunk átkozva... Ott volt Snow, jó volt, amíg nem kapott több meccset. Ott volt Esche, jó volt amig nem kapott több meccset. Most pedig Biron és Nitty is akkor jó, ha a másik helyett kell bejönnie pár meccsre...Jó lenne végre valaki, aki nem csak gooood hanem zupper... Kiváncsi leszek, hogy kettőjük közül ki marad.
|
| |
|
|
Válasz Gagne returns hozzászólására (#10069) |
|
|
|
|
|
|
|
A kapuskérdés mindennél fontosabb jövőre és azt követően, hisz mindkét kapusunknak lejár a szerződése ebben a playoffban sok minden el fog dőlni ezt illetően, kéne keresni draftra jogosult fiatal kapusokat mint mason columbusban és így az első 3 évben alacsony lesz a fizetése ami a cap érában kulcs.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hello
Lupul jelenleg 2.9 M-t keres. Upshall RFA lesz az év végén. Benne egy kicsit csalódtam, bár most nagyon jó a chemistry közte és Giroux között. Nagyon érzik egymást a pályán.
|
| |
|
|
Válasz Dives hozzászólására (#10067) |
|
|
|
|
|
|
|
Szevasz!
Lupulnak tudtommal legalább 2012.-ig 4 M felletti szerződése van. Nem Upshallra gondolsz?
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10065) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem biztos, hogy sok érte 4,2 M, szerintem a csapat egyik hajtóműve, biztos jelentősen ösztönzi a társait a lelkes küzdőshajtós temperamentuma. Én bírom nagyon.
|
| |
|
|
Válasz serif hozzászólására (#10064) |
|
|
|
|
|
|
|
Knuble szeretne maradni és Holmgren is szeretné ha marad(hat)na, mert a hatalmas termetével a PP alkalmával kirobbanthatatlan az ellenfél kapuja elől. Meglátjuk, hogy hogy fér bele a jövő évi cap-be, mert pl Lupulnak megugrik a jövő évi fizuja...
|
| |
|
|
Válasz serif hozzászólására (#10064) |
|
|
|
|
|
|
|
Knuble helyére már most nagyon jó Hartnell, nem sok meccset látok, de azokon egyre többször tűnik fel a kapu előtt Hartnell, méghozzá nem is ügyetlenül. drága kicsit (4,2M ha jól emlékszem), de Knuble távozása után felszabadul 2,8M (viszont a PO-ra még jó lesz az öreg mindenképp).
|
| |
|
|
Válasz Dives hozzászólására (#10062) |
|
|
|
|
|
|
|
üdv!
JayB szerintem sem kell, teljesen egyetértek Pittivel. Alátámasztandó, hogy most milyen jók vagyunk, kicsit utánanéztem, hogy mikor álltunk ilyen jól pontok terén. Ha ugyanilyen hatékonysággal (pont / szerezhető pont) folytatjuk, akkor szezon végére 103 pontunk lesz. Utoljára 2003-ban értünk el ennél többet (107-et akkor), azóta ugyan voltunk 100 pont fölött, de 103 nem volt meg.
(más: ha az Islanders így folytatja, akkor a mi 2 évvel ezelőtti teljesítményünket is alulmúlja, ez nem semmi azért... Tavaresért mindent. :D)
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10061) |
|
|
|
|
|
|
|
Én szívesen látnék egy igazi Holmström-kalibert Knuble, meg egy jó kapust Biron távozása után.De gondolom ez ilyen offseason ügy lesz. Amúgy meg nekem oké minden, főleg, hogy az elmúlt 6 hét alatt, alig néhány meccset tudtam megnézni.
|
| |
|
|
|
|
Félre ne érts, Parent jó védő lesz és igen fiatal még, az Islanders elleni eset csak egy példa volt arra, hogy ahogy én látom sok a korong kezelési hibából kialakult lövés a kapunk elött, vagy abból, hogy nem sikerül a védőknek tisztázni rendesen. És persze leszámítva az első 6 meccsen kapott 28 gólt, ami rengeteg már nem is tűnik olyan soknak a maradék 134.
|
| |
|
|
Válasz Gagne returns hozzászólására (#10060) |
|
|
|
|
|
|
|
Parent nagyon hasznos játékos már most is, hát még a jövőben milyen lesz. 2. éve csak előfordul még hogy izgul szorult helyzetben, de védekező hátvédnek kiváló a kanadai aranyérmes juniorcsapat fő védőpárját alkotta Staallal. Olyan mint tavaly volt Jason Smith csak sokkal gyorsabb mindent blokkol közbeszúr. Korongcipelőkből sok védő van a flyers franchisenak: Cobourn, Timonnen, Carle mind ilyen a phantomsban ilyen Syvret, ratchuk meg Bartulis is. A juniorcsapatoknál pedig Bourdon és Sbisa. Ami igazán hiányzik az a kemény agresszív védő ilyen lesz Marshall majd de azért mostra sem ártan bár így is elég sok a fölös kiállítás...
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy ilyen támadószekciót semmilyen, azaz szinte semmilyen játékosért nem lehet csak úgy elcserélni főleg nem egy év végén UFA védőért akit bárki megszerezhet a szezon után, playoffra készülve pedig nagyon kell a 3 jó sor nekünk ez az erősségünk. Ja és Van Riemsdyk a jövőt jelenti ennek a csapatnak ugyanúgy mint Giroux ilyen játékosokat nem cserélnek csak úgy max hasonló kaliberűért.
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10058) |
|
|
|
|
|
|
|
A Floridának mindenképpen támadó kell JayB helyett. És azt írta az Ottawa Sun, hogy Lupul + Upshall + Riemsdyk vagy Hartnell és Riemsdyk (persze Hartnell csak akkor, ha már szabad) Hát nem tudom... Igaz, hogy sok golt kaptunk, de nagyon visszaesett a támadójátékunk is. Oké, az utolsó két meccs nem ezt mutatja, de szerintem inkább ott kéne valami nagyot húzni PO előtt. Vagy kapus téren!
Én igazából olyan védőt szeretnék látni, akinek nincsenek korong kezelési problémái. Amit szegény Parent csinált az Islanders ellen, mikor elütött a korong felett, és Comrie azonnal ráfordult, na az hajmeresztő volt.
|
| |
|
|
Válasz Pitti hozzászólására (#10057) |
|
|
|
|
|
|
|
Szeva!
Szerintem nem lesz belőle semmi, jövőre rengeteg pénzt kéne neki adni, nem nagyon látok rá lehetőséget. Meg úgy vélem, jó ez a védelem most, Parent, Coburn, Carle, Jones fiatalok, fejlődőképesek.
Halvány remény akkor lehet rá, ha Jones és Carle is megy cserébe, ez már bőven 5 milla feletti pénz. Így belemennék, mást viszont vétek lenne áldozni JayB-ért a védelemből.
És akkor lehetne Timonen - Coby, JayB - Parent/Vaananen, Vaananen/Parent - Alberts/Kukkonen. (jajj, ez a 3. bekkpár azért.... ez keves) Mondjuk jövőre jön Sbisa, az segíteni fog :)
És kérdés, kit kéne még adni Jones + Carle mellé... Ez döntően befolyásolja a véleményemet.
|
| |
|
|
Válasz mawerick hozzászólására (#10056) |
|
|
|
|
|
|
|
Sziasztok!
Mit szóltok hozzá, hogy Holgrem szerint nagyon kéne Bouwmeester? Remélem nem ad oda érte minden támadot. Szegény Riemsdyk is úgy néz ki, hogy csak csere alap lesz, és nem tervezik a nagycsapatba hozni...
|
| |
|
|
|
|
Rich
biztosan őrizzük a 4. helyünket, 3 pont az előnyünk és 2 meccs a "hátrányunk" az 5. MTL-hez képest, vagyis simán előttük vagyunk. Viszont előrefelé sem nagyon tudunk mozogni (8 pont és két meccs a hátrány). Sebaj, jó ez a 4. hely is, így is pályaelőnnyel kezdenénk a PO-ban (bár nekünk ez általában irreleváns). Már csak 27 meccs.
|
| |
|
|
|
|
Szeretném jelezni, h Richie az első NHL játékos, aki életében 3x is betalált 3on5 shorthanded helyzetben.
Nem sámli!
|
| |
|
|
|
|
számolgatnak még egy keveset, h ki merre menjenahhoz, hogy ő jöhessen vissza, de jövőre már kelleni fog. Aztán meg nemtom, h mi lesz, mert mindenki azt mondja, h csökkenni fog a cap. Szívásnak nézünk elébe ....
|
| |
|
|
Válasz LeClair hozzászólására (#10052) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
| Kíváncsi leszek ha Briere felépül hova kerül majd, |
|
lapátra, ha így folytatja, vagy mehet farmolni, úgyis bejáratos már oda
|
| |
|
|
Válasz lindros88 hozzászólására (#10051) |
|
------------ XXX |
|
|
|
|
|
Most néztem meg az összefoglalót, hát mit mondjak csodás volt, kár azért a két bekapott gólért de Biront így sem érheti kritika a 35 védésével. Giroux meg fantasztikus 1+2 és csak jobb lesz a srác szerintem, kezd belejönni. Eddig 16 meccs 10 pont (3+7). Nagyon együtt van az utóbbi meccseken ez az Upshall-Powe-Giroux sor. Kíváncsi leszek ha Briere felépül hova kerül majd, ebbe a sorba is mehetne Powe helyére és akkor még életveszélyesebbek lennének, mert szerintem az első két sort hagyni kéne ahogy van...
|
| |
|